- Most mi a baj? - kérdeztem, és nyújtózni próbáltam, de ekkor belehasított a hátamba egy olyan érzés, mintha rozsdás kést forgattak volna a gerincem több részében. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, megremegtem, majd újra visszalazultam, és a kín így megszűnt.
- Ez... Ez a baj! - mondta, majd lehunyta a szemét, hogy megnyugodjon. Láttam, hogy remeg a dühtől, és kezét ijesztően szorosan szorította össze.
Nem értettem először, hogy mire céloz, de aztán rájöttem. Valószínűleg arra, hogy miatta kerültem ilyen helyzetbe.
- Annyira sajnálom! Nem kellett volna erre kérjelek! Meggondolatlan voltam, bocsáss meg! Hagynod kellett volna, hogy széttépjen az a kis szürke farkas. Leah a neve, igaz? Bólintottam, de egyből folytatta.
- Bocsáss meg! Szidj össze nyugodtan, nem védekezem, nem fogom szépíteni a dolgot. De tudd, hogy én tényleg rettentően... - nem hagytam, hogy tovább sínylődjön. Nekem volt kínszenvedés végignézni azt, ahogy folyik belőle az elnézések áradata.
- Hagyd már abba, Hector, kérlek! Ha még egyszer bocsánatot kérsz, megnézheted magad. Nincs szinte semmi bajom! Carlisle is megmondta, hogy három nap alatt felépülök! Farkas dolog - nevettem, de a hangom hörgő zörejeket adott ki. Köhögtem párat, így visszajött a rendes oktávba.
- Bocsánat - mondta gyorsan, majd sumákul elvigyorodott. Szememet forgattam, majd kopogtak az ajtón.
- Megtennéd? - kérdeztem, majd kicsit feljebb szuszakoltam magam a kanapén. Hector két lépésből átszelte a szobát, és kinyitotta a súlyos tölgyfa ajtót.
- Rel... Öhm... Jó helyen járok? - kérdezte egy zaklatott hang, ami csakis Seth-é lehetett. Éreztem a jellegzetes, fenyőfa és föld illatot, amit árasztott, így megnyugodtam, hogy Hectorral kapcsolatban nem az én orrommal van a gond.
- Szia Seth! - mondtam sugárzó mosollyal. Nagyon örültem, hogy eljött. Ő volt hozzám a legközelebb a falkából. A kedvenc testvérem, mondhatni. - Mi a helyzet?
- Hogy velem mi a helyzet?! Hagyjuk már, Relia! A fontos, hogy te jól vagy? - kérdezte, majd szintén két-három lépésből átjött a szobán, és hatalmas karjaiba zárt. Arcát a kulcscsontomba temette, és gyorsan szedte a levegőt. Túl erősen szorított. Azta! 16 éves, és erősebb, mint egy 30-as éveiben járó férfi. Őrület. Viszont ez sem változtatott azon a tényen, hogy majdnem megfojtott.
- Seth! - nyögtem fel levegőért kapkodva - Seth, nincs semmi komoly baj. Aú! Ezt ne! Ez fáj! - mondtam nevetve, de tényleg fájt a gerincem. Hector alig láthatóan közelebb lépett.
- Ne haragudj, csak annyira féltettelek, és mikor Leah mesélte, hogy mi volt, meg tudtam volna nyuvasztani! - hangja tényleg a dühről árulkodott, de menten lecsillapodott, amint kedvesen, és türelmesen néztem vissza ébenfekete szemeibe.
- Nyugi van már, Sethy cica! Semmi baj, tényleg. Három nap alatt rendbe jövök - mondtam a most már igencsak unalmas, sablon szövegemet.
- De akkor is! Tudom, hogy sose szerettétek egymást Leah-val túlzottan, de nem ugrottatok még így egymás torkának. Miért volt erre szükség?! Leah nem volt hajlandó elmondani, mi történt. Szerinte elmondod majd te, bár nem hiszi, hogy dicsekednél vele, ahogy ő fogalmazott - irtó kíváncsi volt, hallottam a hangjából. Már mondtam volna, hogy miért, de ekkor megfagyott bennem a vér.
Leah tud Hectorról! Akkor a falka is tudni fog róla! Csak remélni tudtam, hogy nem fogja elmondani senkinek, de hát mondjuk gondolnia is elég rá.
- Én vagyok a hibás - súgta halkan Hector, és Seth abban a pillanatban a hang irányába fordult. Nem reagált pont úgy mint Leah, de azért ő is megfeszült inakkal figyelte minden lépését.
- Mégis haver, te ki vagy? - Seth csevegő hangon beszélt, de tudtam, hogy furcsállja a dolgot. Nem is csodálkoztam rajta.
- Hector Amadeus. Aurelia... öhm... barátja - tanácstalanságában ezt hozta fel arra, hogy mit mondjon Sethnek, de ez igaz is volt. Ő a végérvényes, visszavonhatatlan, örök szerelmem.
- Örülök - hazudta Seth -, de te nem vámpír vagy, már megbocsáss! Különös, hogy Relia még életben hagyott téged! Nem nagyon kedveli az idegen vérszívókat. Cullenéket elviseli, vagyis barátja is pár tagnak, de nem a szíve csücske egyik sem. Szóval nem is értem, hogy lehetsz te a barátja - Seth olyan epésen mondta, szinte köpte ezeket a szavakat, hogy leesett az állam.
- Sethy! - kiáltottam fel méltatlankodva. - Hogy mondhatsz ilyeneket?! Nagyon is bírom Cullenéket, és Hectort is, mert én...
- Hagyd csak, Relia. Úgyis mennem kell. Majd ha kevesebben leszünk itt, akkor még meglátogatlak. Ígérem. - mondta, majd utoljára végigmérte Hectort, rám kacsintott és arcon csókolt, majd eltűnt az ajtó mögött.
- Hector, én... - kezdtem volna a magyarázkodást, de ő olyan gyorsan termett mellettem, hogy még pislogni se tudtam. Legugolt a fejem mellé, és elmosolyodott.
- Nem kell megmagyaráznod semmit. Seth... Hát hogy is mondjam? Seth csak féltékeny.
Elkerekedett a szemem. Seth miért is lenne rám féltékeny? Semmi oka rá. A testvére vagyok, nem a... Csak nem?!
- Azt akarod mondani, hogy...? - kezdtem vontatottan, de Hector fejezte be helyettem zavart hablatyolásomat.
- Igen... Seth fülig beléd van zúgva - savanyúan mosolygott, de ez nekem túl sok volt.
- Hogy a francba lenne már szerelmes belém? Miket nem képzelődsz? Seth az én öcsém, úgymond, egyáltalán nem a szerelmesem! - nagyon magabiztosan állítottam ezeket, de már koránt sem hittem még magamnak sem. Annyi lehetetlen dolog történt csupán egyetlen egy nap alatt! Hosszúnak tűnik, de csak egy nap volt. Egy napja ismerem Hectort, és egy órája vagyok ágyhoz kötve, mivel egy és fél órával ezelőtt bunyóztam össze Hector miatt Leahval, és most két perc alatt megrendült a testvériségbe vetett hitem!
Hector megértően nézett rám ezüstös színű szemével. Vékony, alig látható mosolyra húzódott penge vékony ajka. Semmi szín nem volt az arcán, és a szája is falfehér volt. Ellentétben az én bronzos bőrömmel, és vörös ajkaimmal. Persze, bennem még száguldozik a vér, most is erős pírt szállítva az arcomba, hogy azután elöntsön forróságával, és én pedig miatta szégyenkezzek. Mindig is utáltam a nyálas, csöpögős, erőltetetten romantikus dolgokat, és a pirulás közéjük tartozott a listámon.
Hector mély levegőt vett, majd végre megszólalt. Most, hogy éreztem illatát, annyira más volt minden körülötte. A kávé illatát érezve hirtelen szomjas lettem. Érezni akartam egy finom, erőteljes kapucsínó áramlást a torkomon végig folyni. Vajon a vámpírok is így vágyakoznak a vér után? Meglehetősen furcsa volt így gondolni az ivásra, és mégis; teljesen azonosnak éreztem a kapucsínó és a vér ivását. Fúj! Akármi is történt velem egy nap alatt, az nem jó. Biztosan nem jó.
- Min agyalsz ennyire, hogy még a homlokodat is ráncolod, Aurelia? - kérdezte némi szarkasztikus gúnnyal a hangjában Hector.
Megnyaltam kicserepesedett ajkaim, majd válaszoltam:
- Szomjas vagyok. Nagyon! Kávét vagy valami hasonlót szeretnék. Megtennéd, hogy csinálsz? - hatalmas őzike szemekkel néztem rá, de a mosoly a szám szegletében bujkált.
- Hát persze. Amíg ilyen állapotban leszel, úgy foglak kiszolgálni, mint anno a gróf kisasszonyokat. Majd meglátod, a legjobb inas leszek a világon!
Nagyot sóhajtottam, majd megforgattam a szemem tehetetlenségemben. A végén már nem emlékszem, hogy ittam-e kapucsínót, vagy sem, mert lehúzott a mély, sötét, öntudatlan álom.
Az erdőben találtam magam, éjszakai sötétség vett körül mindent. Mindenfelől lépteket hallottam, de nem emberi lépések voltak.
Ekkor vettem észre, hogy én sem ember vagyok, hanem farkas. Sam lépett elő a fák közül, és veszettül morgott; a vállán felborzolódott a szőr, és a fogát csattogtatta. Riadtan léptem hátra pár lépést.
- Sam! Ne csinálj semmi rosszat! Még... Még mindig a húgod vagyok! A családod tagja! - szinte könyörögtem, annyira féltem Sam haragjától.
- Nem! Nem vagy a családom tagja! Soha többé! Azonnal takarodj a szemem elől, te áruló!
Futni kezdtem, de a többiek utánam loholtak. Kerülgettem, manővereztem a fák között, de nagyon remegtem, hogy elkapnak. Végig ordítva gondolták, hogy: áruló, áruló, ÁRULÓ! Már éppen kiértem volna az útra, mikor...
... valami ragacsos, forró dolgot éreztem végig csurogni a nyakamon, hátamon, és minden elképzelhető helyen.
Zavartan nyitottam ki a szemem. A nappaliban voltam, és még mindig a kanapén feküdtem. Megnyugodtam, hogy csak álmodtam az egészet, d
e ekkor halk bosszankodásra lettem figyelmes. Óvatosan a hang irányába fordítottam a fejem, de nem láttam senkit. Aztán Hector jelent meg a konyha ajtóban, kezében egy nagy, fehér törlőkendővel.
- Hát te meg mi a fenét csinálsz? - kérdeztem, majd a ragacsos folyadékhoz nyúltam, hogy letöröljem a tarkómról. Úgy éreztem, hogy a kapucsínó volt az.
- Rád löttyentettem az italt. Nem szándékosan, véletlenül. Nem fájt? Tűz forró volt pedig - Hector lázas sietséggel törölgette a hátamat, a vállamat, a nyakamat és végül a kanapé karfáját.
- Nem nagyon, most melegem van kicsit tőle. Viszont meg sem éreztem, hogy rám folyott.
Nem mozdulhattam meg még három napig, és ez idegesített. A párnám is lafancos volt, de nem állhattam fel, hogy kicseréljem az ágyneműt, és ezért már nem akartam Hectort csicskáztatni.
- Várj! Megszárítom. Se perc alatt nyoma sem lesz a foltnak, csak halványan - mondta borongósan, majd összedörzsölte a két tenyerét, de olyan gyorsan, hogy szemmel nem bírtam követni. Pár pillanat múlva megcsavarta a csuklóját, és a két kezét felém fordította. Meleg levegőáradat érkezett az arcomhoz, és alig 2 másodperc alatt tényleg csontszáraz volt minden; a párna, a kanapé és még én is.
- Ezt még meg kell szoknom, bocs - mondtam, majd elvettem a megmaradt itókát, ami a csészébe volt. Mit ne mondjak, nem kellett sokat innom, talán egy korty maradt benne. Mégsem tudtam haragudni egy ilyen semmiségért rá.
- Van rá egy örökkévalóságunk, hogy megszokd - súgta pajzánul, én meg félre nyeltem azt a kis kapucsínót, ami a számban volt. Erre... Nem is gondoltam még!
- Amúgy rosszat álmodtál? - kérdezte, majd elvette a csészét a kezemből, és villámgyorsan eltűnt a konyha irányában.
Megremegtem. Honnan tudja? Beszéltem volna álmomban? Vagy miért kérdezi?
- Öhm.., Miért? - taktikát váltottam. Vissza kérdeztem, így nem lehet belőle semmi félre értés.
- Mert szüntelenül motyogtál valamit - Hector halkan beszélt, mégis kristálytisztán hallottam a suttogását is. - Ne aggódj, csupa összefüggéstelen szó volt, nem kontárkodtam az álmaidba.
- Tudod, elég zaklatott vagyok, az biztos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése