- Ne marháskodjatok már! Ez nem tartozik szervesen hozzátok! - gondolta Jared dühösen, mert bepillantást nyertünk abba, hogy a barátnőjével, Kimmel mit csináltak délelőtt.
- Jól van, Kistigrisem - cukkolta Paul, mivel azt láttuk, hogy Kim csókolózás közben becézgeti Jaredet, és éppen a Kistigris jelzőt használta. Ezen Leah, Paul és én hatalmasat röhögtünk, Leah visított a nevetéstől, és én is elég jól szórakoztam. Azonfelül sajnáltam is szegény fivéremet, de hát, velem ilyen még nem történt soha, így nem éreztem át a szégyenét.
- Pedig át kéne, Relia! Nem túl kellemes érzés, hogy mindenki rajtam gúnyolódik a falkában, sőt elképesztően cikis!
- Nem is mindenki, bratyó, csak aki ezt viccesnek találta. Vagyis várjál csak... Mindenki! - Paul újra felröhögött, és mi sem hagyhattuk ki. Seth csak halványan mosolygott, nem mert nagyon nevetni. Tartott egy kissé Jaredtől, aki kétszer akkora volt, mint ő, és bizonyosan annyival erősebb is. Nem akart még egy sebet szerezni, és ezt meg tudtam érteni.
- Relia! - kiáltott rám Seth - Legalább ne most ecseteld, hogy milyen kis félős vagyok, ami persze nem igaz. Bármikor szembe szállok Jareddel! - bizonygatta, de halkabban, mint eddig.
- Na, akkor gyere ki a hóra, öcskös! - mondta kihívóan Jared, de prsze csak poénból. Sethnek ennyi is elég volt, és rögtön visszakozott.
- Csak vicc volt, haver. Én...én...én... Relia, csinálj már valamit!
Jared felbőgött, mint egy szamár, és a hátára vetődött, úgy rázta a nevetés:
- Igen, én is csak viccnek szántam. De lebuktál! Haha!
- Elég! Ma úgy látom, nem lehet gyűlést tartani, ezért azonnal mindenki menjen haza! Majd holnap újra kijövünk. Kérlek titeket, ne legyetek ennyire gyerekesek! - szólt ránk Sam, és eltűnt a fák között. Rosszul éreztem magam, és Jacobbal egyszerre néztünk egymásra. Ugyanolyan értetlenül nézett rám vissza, ahogy én őrá.
- Most berágott? - gondoltam kétségbeesetten. Ha a főnök haragos, akkor egyértelműen rengeteg alázatra lesz szükség, hogy újra bízni tudjon bennünk, és a vér iránti elkötelezettségünkben.
- Nem tudom. Remélem nem. Most már igazán hagyjátok abba, kis mocskok! - Jacob is mérges volt, de nem annyira. Azért a vállánál felállt a szőr, és morgott is.
- Akkor mehetünk haza, nem? - törtem meg a nyomasztó űrt a fejemben, és Jacobra néztem.
- Igen. Mehettek haza - mondta, majd ő is az erdő felé iramodott.
Egyedül Quil maradt még ott, ahol én. A többiek villámgyorsan szétszéledtek.
- Mi a baj, Relia? Jól vagy? - hangja aggodalmasan csengett, és közelebb lépett hozzám. A francba! Még ő is magasabb nálam. Nagyon apró farkas voltam, ami viszont zavart, hogy Leah is nagyobb volt nálam. Sokkal nagyobb.... Hát ez csúcs! A legkisebb voltam a falkában, amire a mostani gyűlésen eszméltem...
- A magasság nem fontos! Gyorsabb vagy mindenkinél, ez nem számít neked? - kérdezte szelíden Quil, és mosolygott. Gondolata izzott a pozitív gondolkodástól, és ez megnyugtatott. Tehát igazat mondott, mint mindig.
- Tudom, de csak akkora vagyok, mint egy rendes, átlagos farkas! Ez olyan kellemetlen. Simán összetéveszthetnek egy... egy normál fajtával! - elhúztam el a számat, és Quil látta, hogy ez tényleg kínosan érint engem, ezért megbökött az orrával, és a "farkas-puszit" is megkaptam, bíztatás képpen.
- Fel a fejjel, Relia! Mi így szeretünk téged, ahogyan vagy: picurkán. Még úgyis nőni fogsz, a legifjabb vagy közöttünk, mint Seth.
Ez nem nyugtatott meg, de gyorsan elköszöntem Quiltől, és én is az erdő felé vettem az irányt.
Arra nem is számítottam, hogy akkor fog velem megtörténni életem legnagyobb meglepetése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése